Új bejegyzés Frissítés

2011.06.16. 15:12 Cindy

Mi ez az éles fény?... Ez volt az első gondolatom, mikor felébredtem. Tisztán emlékszem rá. Rájöttem, hogy este elfelejtettem behúzni a sötétítő függönyt, így a kora reggeli napsugarak pont a szemembe tűztek. Bosszúsan keltem ki az ágyból, mert aludtam volna még, de kénytelen voltam az ablakhoz menni, megragadni a sötétbarna függönyt és középre rántani. Végre! Fáradtan dőltem vissza az ágyba, de nem bírtam visszaaludni. - Jól indul a nap... - zsörtölődtem. Reggelinél összefutottam a lányokkal, akik nagyban beszélgettek valamiről, de nem volt kedvem nekem is bekapcsolódni. Inkább csak gyorsan betömtem a reggelimet, és kimentem Ash-hez a lovardába. - Szi...a! - nyögtem neki egy ásítás közepette. A kanca ehhez képest barátságosan fogadott, és végre egyszer nem a kezemet leste, hogy mit hoztam neki (de ha még így lett volna, akkor sem talált volna semmit, mivel elfelejtettem felkapni az ebédlőből neki egy almát). - Na, hogy érzed magad? - kérdeztem az orrán lévő vágást szemlélve. Egyre szebb volt, a heg kezdett összemenni, sokkal szebb volt, mint legelőször. De mindenképp jobban örültem volna, ha már végre minden nyoma eltűnik onnan. Ash vidáman felnyerített, egy kis reggeli kiruccanásra bíztatva. - Ne haragudj, de most nem fog menni... - sóhajtottam. A fejemben lüktető fájdalom kezdett kínozni, mihelyst elfordítottam, hogy más fele nézzek. Csak arra vágytam, hogy befeküdjek az ágyamba, és aludhassak, napsugarak nélkül. Lovam sértődötten fújt egyet, én pedig elszégyelltem magam. Nemrég azon nyavalyogtam, hogy "jaj, nem tudom kivinni Ash-t a sérülései miatt", most pedig, mikor jobban van, én szenvedek itt... - Figyelj csak, mit szólnál, ha délután elmennénk a legelőre? - ajánlottam fel, és mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam önzőnek tűnni, de be kéne vennem egy fejfájáscsillapítót, és körülbelül fél órára ledőlnöm, hogy ne úgy nézzek ki (és érezzem magam), mint egy zombi. Téged csak a magad baja érdekel!, legalábbis ezt olvastam ki Ash tekintetéből válaszul. Komolyan, néha úgy tud rám nézni, hogy elszégyellem magam! Most is ez történt, majdhogynem elfeledkeztem a fejfájásomról, de mikor a lovardából kifelé menet hirtelen mozdulattal hátrafordítottam a fejem, olyan erős fájdalom nyilallt belé, hogy inkább elvetettem az ötletet, miszerint kimegyünk valahova Ash-el. Az istálló felé menet lelkiismeret furdalásom volt, amiért szegény lovam hiába várt, én mégsem vittem őt el egy kis mozgásra, a friss levegőre, de azzal próbáltam nyugtatni magamat, hogy ebben a pocsék időben nem is veszített olyan sokat... A DH-ba felkerestem Angelit. - Öhm, bocsánat a zavarásért... - nyögtem ki. - Csak nagyon fáj a fejem, és egy fejfájás csillapítót szeretnék. Angeli aggódóan végigmért. - Nincs semmi bajom - mondtam gyorsan. - Nem vagyok beteg, már reggeltől kezdve fájt kicsit. Tényleg, ezen kívül teljesen jól vagyok - bizonygattam. - Rendben, Cindy - mosolygott rám Angeli. Benyúlt az egyik fiókjába, és elővett egy kis dobozt. Kivett belőle egy pirulát, majd megfordította a dobozt, és tanulmányozni kezdte a hátulját. Kényelmetlenül álldogáltam az ajtóban, akarva-akaratlanul is Ash járt a fejemben. Szegény, biztos nagyon csalódott... - Hmm, igen, itt van! - szólt hirtelen Angeli, de nem ijedtem meg. - Neked még csak egy felet kell bevenned - nyújtott felém egy félkör alakú, fehér gyógyszert. - Köszönöm - vettem el tőle, majd elköszöntem, és elmentem az ebédlőbe. Egy pohárba vizet töltöttem, majd a segítségével bevettem a gyógyszert. Gondoltam, ledőlök pihenni egy kicsit, apa is mindig azt mondta, hogy ilyenkor jót tesz ha az ember fekszik fél órát. Felmentem a szobába, pontosabban felvonszoltam magamat, ledőltem az ágyamra, és ruhástul elaludtam. * * * Mikor felébredtem, már teljesen jól voltam. Nem aludtam mélyen, nem is álmodtam semmit, csak inkább szundítottam egyet. Minden esetre teljesen jól voltam. Mikor felültem, és megnéztem az időt, nem kezdett el sajogni a fejem. Még nem volt el dél, csak fél órát pihentem, de megérte. Jókedvűen rendezgettem a ruháimat, amiket néhány napja lusta voltam összehajtani, és csak a karosszékemre dobtam le, mikor hirtelen eszembe jutott: a külön edzések! Néhány napja jelentkeztem egy külön edzésre, és az első óra... ma van! Ismét az órára néztem. Volt még kerek tíz percem! Lovaglónadrágot kaptam fel, de egy vastagabbat, mivel odakinn meglehetősen rossz idő volt. Fölsőnek is vastag darabokat választottam, de féltem, hogy ha nagyon sok mindent veszek magamra, képtelen leszek normálisan mozogni. Mire felöltöztem és lerohantam a szobámból a lovardába, jónéhány paci nem volt a helyén. Gondolom, már kint voltak a pályán gazdáikkal, az edzésen. - Szia Ash! - köszöntem gyorsan a kancának, aki furcsán méregetett, és közel sem volt olyan lelkes, mint reggel. - Megyünk edzésre, mit szólsz? Tudom, tudom, az első leckéivel már végeztünk, de ez most egy külön edzés! - magyaráztam neki. Gyorsan kimentünk a többiekhez Ash-el. - Huh, bocs a késésért! - lihegtem, gyorsan Della és Orion mellé állva. Szerencsére még nem kezdték el az edzést, így könnyen be tudtunk kapcsolódni mi is. A tananyag szlalomozás volt, méghozzá testsúly segítségével. Először nemcsak, hogy nem ment, de azt se tudtam, mit csináljak. Aztán persze "megvilágosodtam", és a végére teljesen belejöttem, mondhatni élveztem. Az edzés után alaposan lecsutakoltam Ashleigh-t. A kanca nem ellenkezett, sőt, kimondottan élvezte, hogy tisztítom őt. - Na, mi van, hercegnőnek képzeled magad? - nevettem a viselkedésén, de rám se hederített. Tovább is beszélgettem volna vele, de megkordult a gyomrom. Miután megtiszttottam, ráterítettem a meleg istállótakaróját, mivel az idő meglehetősen pocsék volt, valamint befásliztam a lábát. Feltöltöttem az etetőjét és az itatóját is, egészen sokat evett, aminek azért örültem, mert így végre nem volt olyan soványka. - Most megyek, megebédelek, de utána jövök vissza! - mondtam neki, és búcsúzóul megsimogattam a fejét. * * * Ebéd után már rohantam is vissza hozzá. Ismét vidáman fogadott, aminek nagyon örültem, mert úgy tűnt, sikerült kiengesztelnem. - Mit szólnál ahhoz, ha kitakarítanám a boxod? - kérdeztem, meg sem várva a reakcióját. - Nincs ellenkezés! - tettem hozzá mosolyogva. A lovam kíváncsian figyelte, ahogyan kialmozom a boxot és friss szénát teszek be neki. Csak a gereblyét nézte rossz szemmel. - Na hogy tetszik? - kérdeztem tőle, kicsit kimelegedve. A vastag ruharéteg kezdett melegíteni. Úgy döntöttem, most visszamegyek a szobámba, de nemsoráka lejövök hozzá. * * * Elhatároztam, hogy felhívom apát, amúgy is beszélnem kell vele, hogy jöjjön el karácsonykor, és akkor már miért ne tölthetne velem egy napot? Megcsörgettem a mobilját, és szinte rögtön fel is vette. - Szia kicsim! - köszöntött, szeretettel a hangjában. - Szia apu! - mondtam én is. Meghallva a hangját, rájöttem, hogy hiányzik. Nagyon. És amúgy is, meg kell néznie Ash-t. - Miért hívtál? - érdeklődött. - Nem mintha ok nélkül nem hívhatnál, csak kérdezem - magyarázkodott. Magamban kuncogtam. - Azért, mert szeretném megkérdezni, hogy nem akarsz-e eljönni a Draw Horse-ba - apa sosem használja a DH rövidítést -, megnézni a lovamat. - Dehogynem! - mondta vidáman. - És mikorra mehetek? - kérdezte megjátszott bizonytalansággal, amin nevetnem kellett. - Amikor csak akarsz. Holnap? - kérdeztem rögtön. - Rendben, az jó lesz - mondta. Elhallgattunk. Nem tudtam, mit mondjak. - És amúgy minden rendben? - tettem fel a kérdést végül. Kicsit féltem a választól, de a hangja olyan jókedvű volt, hogy gondoltam, csak nem lehet nagy baj. Ha pedig lenne, már biztosan mondta volna. - Persze. De... ne haragudj, kicsit, most mennem kell, vezetek, és... - Ja, persze! - mondtam gyorsan. Nem akarom, hogy miattam állítsa meg a rendőr, vagy nehogy autóbalesetet szenvedjen, mint... - Szia! Akkor holnap találkozunk! Vigyázz magadra! - mondta, és mire válaszolhattam volna, kinyomta a telefont, én pedig indultam Ash-hez. * * * Az idő még mindig rossz volt, de hát nem is vártam, hogy egy telefonbeszélgetésnyi idő alatt megjavul. Mindegy, megígértem Ash-nek, hogy kimehet a legelőre, nem akarok neki megint csalódást okozni. A friss levegőre érve izgatottan nyerített és prüszkölt, én pedig nyugtatóan simogattam meg. - Nyugi, azért ennyire ne örülj! - nevettem. A legelőre érve persze rögtön legelni kezdett. Ha nem tudom, hogy nemrég töltöttem fel az etetőjét, még lelkiismeret furdalásom lesz... - Te kis éhenkórász! - nevettem, de rám se hederített. Lefoglalta a sok fűcsomó. - Úgy csinálsz, mintha éheztetnélek, és csak havonta kapnál enni - mondtam rosszallóan. Ekkor tűnt fel Mary, akivel a könyvtáros akciónk óta nem is találkoztam. Maga mellett vezette lovát, Raindropot is. - Szia Cindy! Rég láttalak! - kiáltotta nekem. Mosolyogva fordultam feléjük. - Sziasztok! Rainnek először nem nagyon tetszett Ash... Szerencsére a lovam nem tanusított hasonló érzést Mary kancája iránt, így végül nem estek egymásnak. - Áh, szóval ő lenne Raindrop? Mikor legutóbb találkoztunk, még nem találtad őt meg, de úgy látom, mostanra sikerült. És hogy ment a szelídítés? - érdeklődtem. Milyen rég nem találkoztunk, esett le... - Igen ő itt az én gyönyörű szép kancám, Raindrop! - konferálta fel Mary. Rain büszkén húzta ki magát. - Hát elég nehezen. Vagyis hát.... Ever segítsége nélkül talán sosem találtom meg. Először az erdőben kerestük, de az időjárás ellenünk volt így azon a napon semmit sem sikerült találnom. A rákövetkező napon már találtunk nyomokat, az meg a tisztásra vezetett. És ott volt. És veletek mi a helyzet? Ash érdeklődte fordult Raindrop felé, és játékosan felnyerített. Aggódtam, nehogy Mary kancája ellenségeskedésnek vegye lovam viselkedését, de szerencsére nem ez történt. A két paci egymás mellett állva, békésen legelészett. - Hát, Ash-nek nem voltak nagyobb sérülései - kezdtem -, de egy darabig nem nagyon terhelhettük meg a sérült lábát. Ezért jó ideig csak a pályán sétálhattunk körbe-körbe, és egy idő után már mindketten ugyanannyira untuk - vigyorogtam. - És Raindroppal minden rendben volt? Ugye nem szerzett nagyobb sérüléseket? Bár, most már úgy látom, egész jól van. - Hááát.... Ha azt vesszük hogy a lábánál a bőr a térdéig felszakadt, és volt pár hely ahol le is kellett vágni ezeket a darabokat, mert elhaltak, ezen kívül más komolyabb sérülése nem volt. De szerencsére a kancám elég erős ahhoz, hogy ezeket a részleteket legyűrje. - mosolygott Mary, majd megpaskolta a közben már Ash-el békésen legelésző Raint. - Ó tényleg! - jutott hirtelen valami az eszébe, én pedig meglepettén pislogtam, míg folytatni nem kezdte. - Még nem is fejeztük be a könyvtárban a tollról az információ gyűjtést. Azóta haladtál valamit azzal? - Hoppá... - jötem kicsit zavarba. - Azt hiszem, megfeledkeztem a tollakról... Ash leköti a figyelmemet, a fél napomat vele töltöm, és igazából nem is gondolok másra - nevettem. - De ezzel biztosan te is így vagy - tettem aztán hozzá. - Ha van kedved, elnézhetünk oda majd valamikor - ajánlottam fel, mert most, hogy szóba került, megint kíváncsi lettem. - Csak az a vicces, hogy igazából azt sem tudom, mit keresek - tettem hozzá, hogy Mary tudja, mivel is áll szemben. Gondoltam, kéne valami jobb téma, mivel nem akartam teljesen idiótának tűnni a szemében. - És, már lovagoltál Raindropon? - kérdeztem, de tényleg érdekelt a válasza. - Sajna még a lába azért nincsen annyira rendben, hogy rá merjek ülni, és elkezdjek vele edzeni. Sarah doktornőhöz is még el kell vinnem, hogy megnézze a lábát, és leszedje a kötést - válaszolta. - És ti hogy haladtok lovaglás terén? - Képzeld, már az első edzés leckéit sikeresen elvégeztük - mosolyogtam. - Tök jó lenne, ha Rain gyorsan rendbe jönne, és akár együtt mehetnénk a vizsgára is. Mármint, ameddig az egész csoport együtt megy - mondtam. A vizsga gondolatára persze megint elszorult a torkom. Nyeltem egyet, és elhesegettem az aggasztó gondolataimat, próbáltam jó eseményként felfogni a vizsgát. - Mit tudsz, körülbelül mikor lesz olyan állapotban, hogy elkezdhesd az edzéseket? Hidd el, nagyon fogod élvezni őket - mondtam mosolyogva. - Hűűű! Az tök jó! Gratulálok!  - gratulált mosolyogva, ami nagyon jól esett. - Az nagyon jó lenne! De nem sietettem a gyógyulását. Meg azért még nekem is kétségeim vannak, magammal kapcsolatba. De azért jó lenne minél előbb. Csak a doktornőn múlik a dolog, hogy mikor szedi le és mikor engedélyezi a lovaglást. - Kicsit elkomorult a tekintete, de nem tudom, miért. Bizos nekik is megvannak a maguk problémái... - Ne aggódj, biztosan minden rendben lesz! - próbáltam bíztatni Mary-t, látva, hogy aggasztja őt lova gyógyulása. Fújni kezdett a szél, én pedig fázva dörzsöltem össze a kezeimet. Ash felkapta a fejét és bizalmatlanul nézegetett mindenfelé. - Nem gondolod, hogy vissza kéne mennünk? Kezdek fázni, és nem akarom, hogy Ash megijedjen valamitől, nem akarom órákig keresni ilyen időben. Inkább holnap is hozzuk majd ki a lovakat, jó? - kérdeztem dideregve. Megfogtam Ash kötőfékét, és határozottan húzni kezdtem magam után. A kanca engedelmesen követett. Eleinte lassabban mentünk, hogy bevárjuk Maryéket, de utána begyorsítottunk, mert valami félig eső-, félig hó-szerű dolog kezdett hullani az égből, egyre sűrűbben és erőteljesebben. Dideregve értünk vissza a lovardába. A pacikat visszavittük a boxaikba, mi pedig elbúcsúztunk, és mentünk a magunk dolgára. Este fáradtan dőltem az ágyamba, de mielőtt még elaludtam volna, egy határozott mozdulattal behúztam a sötétítőfüggönyt. Válasz:   + 25 pont Jóváírtuk a pontokat!

2011.06.07. 18:52 Cindy

Rég írtam utoljára, amit nagyon sajnálok, de egyszerűen a napokban nem volt időm naplót írni. Mire az ágyamba jutottam, már olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam még tollat elővenni és megörökíteni a napomat. Most viszont végre van egy kis időm. A héten eljártam az edzésekre, keményen gyakoroltam, aminek eredményeképpen már megvagyok mind a hét leckével. Az edzések nem kicsit voltak nehezek, sőt, néha már úgy éreztem, nekem ez sok, kösz, inkább hagyjuk abba... De aztán végül mindig sikerült, ami nem ment, bár ez főleg Ash érdeme. Sokszor éreztem azt ugratás közben (ami nem éppen előnyömre szolgál), hogy nem én vagyok a vetezői szerepben, hanem a lovam. Bár mindig szerencsém volt, és nem landoltam a földön; egyszer már félig lecsúsztam, és csak az utolsó pillanatban bírtam megkapaszkodni Ash sörényében. Egyik nap elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy többet, és többet szeretném tudni a tollakról. Azon belül is a fagy tollakról. Hogy honnan is jött az ötlet, azt igazából nem tudom. Aztán ahogy teltek a napok, én is egyre és egyre kíváncsibb lettem, úgyhogy vacsora után elmentem a könyvtárba (az interneten eszembe sem jutott keresgélni, ott gondolom, hogy nem találok semmit, de a könyvtárban érdekes könyvekre bukkanhatok). Mikor beléptem, először észre sem vettem, hogy Mary is ott van. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem jutott eszembe: talán mások is lehetnek itt, akiknek azért illene köszönni. Aztán mikor észrevettem Mary-t, természetesen zavarba jöttem, meg szégyelltem is magamat, mert elég bunkó benyomást kelthettem nála, pláne, hogy ez volt az első beszélgetésünk így egymás közt. Minden esetre gyorsan bemutatkoztam, és magyarázkodni kezdtem: - Öhm, szia! Cindy vagyok. Bocsi, hogy nem köszöntem, csak kissé szétszórt vagyok mostanában. Tudod, nem rég szelídítettem meg a lovamat, Ash-t. Egyébként új vagy? Csak mert még nem láttalak itt. Komplett idiótának éreztem magamat. Hála az égnek, Mary még nem könyvelt el egy tapintatlan alaknak (vagy legalábbis nem adta tudtomra), kedvesen válaszolt. - Szia! - Azzal becsukta a könyvet, amit éppen olvasott.. - Mary vagyok. Én is sajnálom, nagyon belemélyedtem a könyvbe, ezért nem vettelek észre. Én sajna még nem találtam meg az én drága lovacskámat. - Eléggé elkomorult az arca, bizonyára bántotta, hogy még nem találta meg a lovát. - Biztos megtalálod majd! - próbáltam bíztatni. Ezután együtt kerestünk egy tollakról szóló könyvet (mint kiderült, Mary-nek szél tolla van), de sajnos az első próbálkozásaink nem voltak éppenséggel sikeresek. Ezután még beszélgettünk egy darabig, találtam is egy jó könyvet, de nem volt időm átnézni, mert már nagyon fáradt voltam, így inkább elhalasztottam a vastag könyv lapozgatását és az apró betűk olvasását. Bevallom, azóta még nem volt időm visszamenni a könyvtárba. Elkezdődtek az edzések, és minden energiám elfogyott a nap végére, sőt, már a vacsoránál is be tudtam volna aludni. És hát, bevallom őszintén, el is felejtettem ezt az egészet. A vizsga és az edzések azért valamivel előkelőbb helyen vannak a ranglistámon, mint a tollakról valami információ. A vizsga, nos... enyhén szólva aggaszt. Miután megtudtuk, hogy akár az életünk, és a lovaink élete is múlhat rajta, nem nyughatok. Nem magamat féltem - sokkal inkább Ash-t, főleg, ha az én hibámból történne vele valami. És most nem csak arra gondolok, hogy elveszíthetem őt... Nem, azt sosem bocsátanám meg magamnak... De attól is félek, hogy megsérül, és ottragadunk valahol, messze a DH-tól... Mégis mit fogok én akkor csinálni? Mert ha én megsérülök, Ash-sel valahogy visszajutunk... De ha a lovammal történik valami, nem is merek belegondolni abba, hogy én esetleg nem tudok majd mit tenni, tehetetlen leszek, és csak nézem, ahogyan... Na jó, nem tudom leírni... Huh, remek, tiszta pocsék kedvem lett. Pedig igazából semmi okom nincs rá. A többieknek, akik voltak a vizsgán, mindegyiküknek sikerült, nekem is fog! Ráadásul Ash-sel nagyon sokat gyakoroltunk, és szerencsére az edzések során szert tettem némi önbizalomra is. Ha pedig jó gondolatokkal állok hozzá, a kedvem is jobb lesz, és akkor pedig már minden sokkal könnyebb. Úgyhogy megpróbálom elhessegetni a szörnyű gondolatokat. Na, írnék még többet, ömlengenék a sok problémámról, de Jennával és Dellával megyünk be a plázába (juhéé), úgyhogy készülődnöm kell, hamarosan újra írok. Válasz:   + 18 pont Jóváírtuk a pontokat!

2011.05.27. 21:04 Cindy

Ma reggel izgatottan ébredtem. Már este, elalváskor is csak Ash járt az eszemben, és a napom első gondolata is ő volt. Izgatottan másztam ki az ágyamból, és gyorsan felvettem egy nadrágot, valamint egy pólót. Eszembe nem jutott, hogy azon gondolkozjak, jól néz-e ki a kettő együtt... Kit érdekel, mikor a lovam lent vár az istállóban?! A reggelit nem hagytam ki, mivel nálam az az egyetlen kihagyhatatlan étkezés. Gyorsan összedobtam egy hatalmas szendvicset - mivel éhes voltam ám... - és magamba tömtem, majd ittam egy bögre kakaót is. Már épp indultam volna, de aztán eszembe jutott, hogy Ash-nek is viszek valamit, így gyorsan felkaptam még egy szép, piros almát is, hátha ezzel jó pontot szerezhetek nála. Az istálló felé menet izgatottságomban fényesre dörzsöltem a pólómmal. Nem mintha Ash ennyire válogatós lenne... csak éppen le kellett valamivel foglalkom a kezeimet. Az istállóba érve rögtön odarohantam hozzá. Először kissé bizalmatlanul méregetett, gondoltam, talán megijesztettem. Beszélni kezdtem hozzá, egyrészt, hogy megnyugtassam, másrészt pedig, hogy szokja a hangomat, és mintha ezzel is közelebb kerülhetnék hozzá. Valamint remélem, hogy így majd a későbbiekben bizalmasabb lesz velem. Ash lassan-lassan megnyugodott, és a kezemben lévő gyümölcsöt leste, az én figyelmemet azonban nem kerülhették el a sebek rajta. A jobb hátsó lábán elég csúnya sérülést véltem felfedezni, ráállni is csak alig bírt szegény. Az orrán is volt egy csúnya vágás, körülötte rászáradt vér, ami még aggasztóbbá tette az összképet. Ráadásul egy alapos mosásra is szüksége lett volna, de úgy véltem, én ehhez kevés vagyok, ráadásul nem hiszem, hogy engedné megmosni magát, mivel a lába és a farán apróbb sérüléseket, vágásokat fedeztem fel. Így hát először is elvittem őt az állatorvoshoz, majd onnan tovább a lómosóba. Ash tisztítása közben a tollon járt az eszem. Nagyon tetszett a színe, és hogy olyan... fagyos. Elmosolyodtam ezen az egyértelmű gondolaton. Eközben Ash egyre szebb és tisztább lett, még a szappan miatt sem makacskodott, csak az elején volt kissé meglepődött és kicsit félénk. Ezután visszavittem a boxába, ellenőriztem, hogy nem lazult-e ki az orrán a kötés, majd elmentem ebédelni. Na, ehhez már nem nagyon volt étvágyam, de azért ettem egy szelet húst és hozzá krumplit. Ezután persze ismét visszamentem Ash-hez, és kivittem őt a pályára. Az orvos tanácsát megfogadva nem sétáltunk csak néhány kört, mert nem akartam, hogy Ash megerőltesse sérült lábát. Inkább egy ideig csak keveset sétálgatunk, és később pedig majd együtt vágtatunk a jó időben... Körülbelül ilyen gondolatok jártam a fejemben, a hasonlóság köztük az volt, hogy már a gyógyult és makk egészséges Ash-t képzeltem magam mellé. Talán elégedetlen lennék, vagy csak pozitív gondolkodású? Minden esetre kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért minthogyha nem lenne elég az, hogy megtaláltam őt, máris még többet akarok... Vagy talán csak túlreagálom az egészet? Az istállóba érve ismét gyorsan feltöltöttem az etetőjét... Meglepően sokat evett! Bár így elsőre még nem látszott, de úgy gondoltam, ilyen téren (is) minden rendben van vele. Hamarosan visszaszedi a lefogyott néhány kilót, és újra a régi Ash lesz! Búcsúzóul elköszöntem tőle, akár egy igazi embertől, megsimogattam őt, és közben ismét ellenőriztem a kötéseit, majd a lábát is rendbe tettem: hideg borogatást erősítettem rá egy fáslival, remélve, hogy este nem szedi le magáról. Aztán gyorsan megvacsoráztam, méghozzá melegszendvicset egy hatalmas paradicsommal, majd feljöttem a szobámba, lefürödtem, fogat mostam, átvettem a pizsamám, és nagyon fáradt vagyok... Azt hiszem, alszom is, mert holnap ismét mozgalmas nap elé nézek. Jó éjszakát! Válasz:   + 15 pont Jóváírtuk a pontokat!

[3-1]